A századik majom-hatás egy feltételezett jelenség, miszerint egy tanult viselkedés a majmok egyik csoportjáról azonnal átterjed az összes kapcsolatban lévo egyedre, ha egyszer elértek egy kritikus számot. Általánosítva, ez egy ötlet, vagy képesség azonnali, paranormális terjedését jelenti egy populáció többi tagjára, amint e populáció bizonyos része hallott az új ötletrol vagy eltanulta az új képességet. E feltételezett jelenség mögötti történet Lawrence Blair-rel és Lyall Watson-nal kezdodik, akik azt állították, hogy a szóban forgó jelenséget japán tudósok figyelték meg. A mítosz elhíresülésének egyik elsodleges tényezoje az volt, hogy számos szerzo másodlagos, harmadlagos vagy sokadlagos forrásokat idézett, amelyek félreértelmezték az eredeti megfigyeléseket.

Az állítás népszerusítése

A „ Századik Majom Effektus” története Lawrence Blair Víziók Ritmusai c. könyvének eloszavában tunt fel 1975-ben. Az állítás Lyall Watson Lifetide c. könyvének 1979-es megjelenésével terjedt el. Ebben Watson mindössze Blair állításait ismétli. A szerzok hasonló forgatókönyvet írnak le. Azt állítják, hogy közelebbrol meg nem határozott tudósok 1952-ben a Japán Koshima szigeten makákó majmokat vizsgáltak. Ezek a tudósok szándékosan azt figyelték, hogy néhány ezek közül a majmok közül megtanulták megmosni az édesburgonyát, és ez az új viselkedés fokozatosan átterjedt a majmok fiatalabb generációjára – a szokásos módon: megfigyeléssel és utánzással. Watson késobb azt állította, hogy a kutatók megfigyelték, hogy ha egyszer a majmok elértek egy kritikus számot – az úgynevezett századik majom- ez a korábban tanult viselkedés azonnal átterjedt a közeli, vízzel elválasztott szigetek majmaira,(!) tehát, akik sohasem találkoztak, vagy látták egymást.

Ezt a mesét Ken Keyes Jr.,  tovább népszerusítette A Századik Majom c. könyvének megjelentetésével. Keyes a „Századik Majom Effektus” történetét inspiráló példázatként tálalta az emberi társadalomra és abban pozitív változások megvalósítására alkalmazva. Azóta a történet, mint tény vált széles körben elfogadottá, mitöbb néhány pedagógus által írt könyvben is megjelenik.

Keyes ezen értekezésében e paradigmából vezette le  a bolygónkon zajló nukleáris háborúkat és azok hatásait és azt követo pusztulást.

Az eredeti kutatás

1985-ben Elaine Myers az In Context folyóiratban újravizsgálta az eredetileg megjelentetett kutatást „A Századik Majom Újrakeresése” címmel. Recenziójában azt találta, hogy az eredeti kutatásról szóló és a Japan Monkey Center 2. és 5., valamint a Primates  folyóirat 6. számában lévo jelentések nem elegendoek Watson történetének alátámasztásához. Röviden, számára gyanús a „Századik Majom” jelenség létezése: a megjelentetett cikkek leírják, hogyan terjedt el fokozatosan az "édesburgonya-mosó" viselkedés a majomtársaságban, és vált részévé a fiatal majmok tanult viselkedéskészletének. Ám nem ért egyet azzal, hogy ez bizonyítékul szolgálhatna egy kritikus szám létezésére, amitol kezdve az ötlet hirtelen átterjedt a többi szigetre. Mindazonáltal a Watson és Keyes módján interpretált történet népszeru  a New Age szerzok és személyes növekedés guruk között és a New Age mitológia részeként városi legendává vált. Rupert Sheldrake szintén idézi, úgy, mintha a „Századik Majom Effektus” bizonyíték lenne a morfikus mezokre és azok nem helyhez kötött hatásokat eloidézo tulajdonságára a tudatosságban és a tanulásban. Ennek eredményeként, a történet kedvelt célpontjává vált a Paranormális Jelenségeket Vizsgáló Tudományos Bizottságnak, és címadó esszéként használták A Századik Majom: És Más Paranormális Paradigmák 1991-ben általuk megjelentetett kötetben. Michael Shermer könyvében a Miért Hisznek Az Emberek Természetfeletti Dolgokban kifejti, hogyan indult a városi legenda, hogyan népszerusödött, és vesztette hitelét.

Az effektus hitelvesztése

Ron Amundson a Skeptics Society által megjelentetett idevágó irodalmi elemzése számos  kulcstényezot leplezett le, melyek demisztifikálták az állítólagos hatást.  Azok a megalapozatlan állítások, miszerint az elso populációban az édesburgonya- mosók arányának növekedése hirtelen és jelentos volt, eltúlzásai egy lassabb és sokkal földhözragadtabb hatásnak. A említett képesség az összes majom általi rejtélyes elsajátításának misztikus képessége helyett, túlnyomórészt a fiatalabbak tanultak az öregebb majmoktól az utánzás szokásos eszközével; azok az idosebb majmok, akik nem tudták hogyan kell mosni, nem voltak hajlamosak a tanulásra. Ahogy az idosebbek meghaltak, a fiatalabbak születésével a mosó majmok aránya természetes módon megemelkedett.

A megfigyelések között eltelt ido évek sorát hidalta át. (a megfigyelések tehát éveken át zajlottak)

Azok az állítások, melyek szerint a gyakorlat a majmok elszigetelt csoportjaira hirtelen terjedt át, figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy legalább egy mosó majom átúszott egy másik csoporthoz, és mintegy négy évet töltött velük. Szintén megjegyzendo, hogy az édesburgonya nem volt hozzáférheto a majmok számára az emberi beavatkozás elott: nem túl meglepo, hogy a majmok elszigetelt populációi hasonló idokereten belül elkezdték a burgonya mosását, ha már egyszer hozzáférhetové tették számukra.

Kultúrális hivatkozások

Erre a jelenségre hivatkoznak az Y: The Last Man c. képregényben, és utalnak rá, hogy a jelenség kapcsolatban kell, hogy álljon a történet központi elemével (a bolygó majdnem minden hímnemu emlosének hirtelen, egyideju halála).

Karl Pilkington 2003. augusztus 16.-án említette egyik majom hírek részében a Ricky Gervais Show-ban.

Az adatokat angol nyelvröl fordította: Zsákai Antal